A Hangya szövetkezeti mozgalom mintegy száz éve nemzetmentő összefogást valósított meg: olyan árumozgatási hálózatot hozott létre közösségi befektetéssel, amelyben a termelők és vevők között sokirányú méltányos kereskedelem működhetett. Azt termelték és értékesítették, amire szükség volt és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen javak egyre szélesebb körének a lakosság részére történő eljuttatására törekedtek a többlettermék hasznosításával. A termelő-kereskedő-vevő közötti összhangot úgy valósították meg, hogy a szövetkezeten (illetve ezek hálózatán) belülre hozták a kereskedelmet, a szövetkezeti tagok tanultak meg kereskedni, ők irányítottak. A lényeg: az elkülönült érdekeltségek közötti összhang, integráció előmozdítása a biztonságosabb életvitel érdekében.

Ma már alapvető létfenntartási képességünk is szinte megszűnt, mert arra tereltek bennünket, hogy jövedelmünkből vásároljuk meg létfenntartásunkat. Ez pedig képességeink leépülésével jár. Ma már természetközeli gazdálkodást folytatni képes (és erre hajlandó) parasztságunk is végveszélyben van, élelmiszer önrendelkezésünk szinte megsemmisült.

A Hangya-mozgalom szellemében ma elemi létfenntartási szigetek (és ezek együttműködő hálózatának) megszervezésére kellene mozgalmat indítani. Az összehangolás célja az alapvető létfenntartási javak minél teljesebb körének kistérségi előállítási képességének a megteremtése, elsősorban a kistérség ellátása, másodsorban pedig a kistérségen kívüli kereskedelem számára. E létfenntartást előmozdító szövetkezetek alapítói az előállítók (termelők, szolgáltatók) és a fogyasztók, a kereskedelmet pedig maguk valósítják meg. A szövetkezeti tagok önköltségen juthatnak hozzá az előállított javakhoz. Radikálisan csökkentik a külső vásárláson keresztüli kiszolgáltatottságot, vagyis az alapvető létfenntartást biztosító képesség feletti uralmat.