1963 augusztusában születtem Győrben, így már a hetedik évtizedet kezdtem meg. Általános iskolában már érdekelt a kémia, ezért középiskolába a Révai gimnáziumba jelentkeztem, kémia tagozatos osztályban érettségiztem.
Ez meg is határozta, hogy a Veszprémi Egyetemen tanultam tovább, a diplomám okleveles vegyészmérnök, de már másodévtől kezdve szinte csak informatikával foglalkoztam, a diplomám témája is az volt, „Elektron mikroszkópos képek számítógépes javítása” címmel.
1 évet dolgoztam Zalaegerszegen 2 munkahelyen, mint programozó, de aztán hazajöttem Győrbe, és 1990 január elejétől mint vállalkozó csináltam számtalan programot, fejlesztettem rengeteg alkalmazást, 4 integrált vállalatirányítási rendszer fejlesztését vezettem végig, mint projektvezető.
37 éve informatikával foglalkozom, cégem 19 éve működik, de tanultam kvantumfizikát is, és az utóbbi három évben szakrális tudást szereztem, és mindent elkövetek, hogy a szakrális értékrend szerint éljek és segítsek embereken.